#10 ok, hogy miért olvassuk el Maros András Kávéházi pillanatok című könyvét
- Nagy Szilvia
- 2016. jan. 22.
- 3 perc olvasás

Életem meghatározó olvasmányainak jelentős része ajánlás révén került a látómezőmbe. Van például egy barátnőm, akihez időről időre az egyik legfontosabb kérdésem ez: Mit olvasol épp? És biztos, hogy tud mondani valami izgalmasat, így a találkozásunkat követően feltehetően egy könyvesboltban landolok.
A könyv, amit ma fogok ajánlani – az első könyvajánló az SZ-ENCIÁN – viszont véletlenül került a kezembe.

Fotó: SZ-ENCIA
Nemrég két találkozó közt rengeteg időm volt még, ezért úgy döntöttem, átadom magam a könyvesbolt-transznak. Jártam körbe-körbe a boltban, szándékosan nem keresgéltem, vártam, hogy valamelyik könyv majd „megszólít”. És egyszer csak ott zizegett előttem a Kávéházi pillanatok. Ahogy kinyitottam, úgy szabadult ki belőle egy komplett kávéház: nyüzsgés, espresso illat, kávéscsészék zörgése, kölniillatú férfiak, agresszívan összerúzsozott hatvanas nők vonultak fel, nyomukban a többi szereplővel.
Megvettem és beültem vele egy kávézóba. A mellettem levő asztalnál íróforma férfi ült, kért egy krémest, egy kávét és egy kólát, majd tollat, füzetet vett elő és úgy helyezkedett, hogy mindenkit jól lásson. Tízpercenként kiment cigizni, olyankor kintről is jól szemügyrevett mindenkit. Olvasás közben néha felnéztem, eszi-e még a krémest. Egyszercsak nem volt sehol. Magukba szippantották a kávéházi pillanatok...


10 ok, hogy miért olvassuk el a Kávéházi pillanatokat
#1 Mert Maros András egyszerűen brilliáns: tárgyilagos köntösbe öltözteteti az iróniát, majd pontos és ezerszínű képet fest a 21. századi emberek kávéházi allűrjeiről. Minden hülye benne van. Igen, valószínűleg mi is.
#2 Mert úgy szánt mélyre, hogy nem szánt mélyre. Éppencsak körvonalazza a jelenetet, a karaktereket, és már a következő jelenetet jegyzeteli. Teszi ezt úgy, hogy közben pontosan érezzük, milyen mély a nyúl ürege.
#3 Mert zseniálisan sűrít. Egy ötmásodperces szösszenete annyi mondanivalóval bír, mint egy tízoldalas novella.

részlet a könyvből
#4 Az előző pontban leírtak miatt kezdő íróknak (és haladóknak is) remek tankönyv. Tűpontos helyzetleírások, tömör karakterábrázolás, hangulatfestés biztos kézzel, pillanatok alatt. A könyv laza szösszenetek sorozatának tűnik, miközben minden jelenet tudatosan megkomponált remekmű. Rengeteget lehet tőle tanulni.
#5 Kezdő vendéglátósoknak is alapolvasmány. Ebben a kávéházi útikalauzban minden pincér- és vendégtípusba beleszagolhatunk.

részlet a könyvből
#6 Mert aki rendszeresen jár kávézóba, legközelebbi látogatásakor - a könyv mellékhatásaként - maga is elkezdi keresni és beazonosítani a könyvben felvillannó karaktereket. Többek közt saját magát is.
#7 És borzongva les be a kávéházak sötét sarkaiba. Hátha ott ül lesben az író.
#8 Mert aki nem jár kávézókba, a könyv hatására az is garantáltan elindul meginni egy láttét.
#9 Mert olvasás közben megcsodálhatjuk, hogy Helmut Kruse (az ő illusztrációi díszítik a könyvet) mit tud művelni egy ceruzával.

részlet a könyvből
#10 Mert ha nincs is semmi időnk olvasni, erre akkor is lesz. A hosszabb történetek egypercesek, a legrövidebbek alig öt másodpercet tesznek ki. Tömegközlekedéshez, sorbanálláshoz különösen (az egész könyv pár deka), ebédszünetben, kávészünetben, cigiszünetben, míg megfő a nokedli, fodrásznál, pedikűrösnél, hivatali várakozás közben és fürdőszobai nagyvizitkor is bevethető. A legizgalmasabb persze, ha a könyvet egy kávézóban olvassuk, összemosva könyvet és valóságot. Rohanó életünkbe lazán beilleszthető: a Kávéházi pillanatok nem követeli minden idegszálunkat, nem sajátít ki magának, engedi, hogy a következő megállónál leszálljunk. Azért legyünk óvatosak! Simán benne van a pakliban, hogy egy szusszra elolvassuk...
P.S. To tell the truth, ami kicsit fájhat, az a könyv ára. Nem súlyra (25 dkg) és nem időben (egy délután alatt kiolvasható) mérjük az irodalmat, a minőségit (és ez aztán az) főleg nem, de bevallom, mélyeket lélegezve két kört is mentem a boltban, mire feldolgoztam, hogy most ki fogok adni 4000 forintot és valószínűleg a vásárlást követő öt órán belül már ki is olvasom (nincs annál rosszabb, mint elengedni az éppencsak megismert, máris kiolvasott könyvet). Ha ettől másnak is egyensúlyzavara vagy erős szívdobogása támadna, érdemes először az online könyváruházakban körülnéznie, hátha van épp valami akció (például amikor ezt a posztot írtam, volt). Netán ajándékba kérni a könyvet, így hárítva át aljas módon az anyagi következményeket valamely szerettünkre.
Maros András: Kávéházi pillanatok, Athenaeum Kiadó 2015, Illusztrációk Helmut Kruse, 159 oldal, 3990 Ft
( A könyvből vett részletek a szerző hozzájárulásával jelentek meg a bejegyzésben.)

fotó: SZ-ENCIA (eredeti: Bende Tamás)
Te mit olvasol épp? Kérlek, írd meg kommentben vagy üzenetben.
Commentaires